Mind a testékszerek, mind a tetoválás eredete messze a történelem előtti időkig nyúlik vissza. Céljuk kezdetektől fogva a test ékesítése, illetve az egyes törzsek, nemzetségek, családok megkülönböztetése, a társadalmon belüli különbségek hangsúlyozása volt. Manapság ismét virágkorát éli mindkét beavatkozás, köszönhetően a fogyasztói társadalom térhódításának és a szépségipar előtérbe kerülésének.
Az aurignac-i barlangban (Franciaország, Massif central) talált tatuáló eszközök igazolják, hogy már az ősember is használta bőrének ilyenfajta díszítését. Egyiptomban, ahogy a múmiákon is látható, igen kedvelt volt a tatuálás. Az Ótestamentumban Mózes szigorúan megtiltotta a bőr tartós díszítését. A rómaiaknál Caligula tetováltatta győztesen hazatérő vezéreinek arcát, győzelmi jelvényként. Az őskeresztények csuklójukra, kezükre tetoválták megkülönböztető jeleiket, például bárányt, halat, keresztet. Több római történetíró megemlíti a trákok, dákok, illírek e szokását. Új-Zélandon, illetve Afrikában számos törzs jelezte így hovatartozását. Legnagyobb hagyománya és kultúrája azonban Japánban van a tetoválásnak. Egy eredeti japán tatu elkészítése hónapokat vesz igénybe, maga a művész köztiszteletben álló egyén. A tetoválás szokása olyan helyeken terjedt el, ahol az éghajlati viszonyok megengedték a hiányos ruházat viselését. Ennek megfelelően az északi népeknek sokáig szavuk sem létezett a tetoválásra. Magát a tatu szót Cook honosította meg az európai nyelvekben 1773-ban. |